29. Rész - A műtét és egy volt jó barát.

 * Harry szemszöge *

Éreztél már úgy, hogy az idő baromi lassan telik? Mikor egy perc is egy évnek tűnik és csak ülsz tétlenül és várod, hogy teljen az idő, csak ülsz és nem tehetsz semmit. Fél órája tart már a műtét de a kezem még mindig iszonyatosan remeg, a szám cserepesre száradt már és a fejem is szét robban, a gyomrom liftezik és a mellkasom szaporán emelkedik. Nagyon aggódom Hope miatt, a ciszta a hasában jelentősen nőtt az elmúlt pár napban és még az orvoson is láttam, hogy aggódik. Nem várhattunk 3 napot, azonnal bevitték a műtőbe miután éjszaka arra keltem, hogy zokog és a hasát fogja. Szakad kint az eső és egy lélek sincs a kórházban csak a nővérek és az éjszakai ügyelet és én, a műtő előtti székben ülök ami rohadt kényelmetlen de életem szerelme van a hátam mögötti műtőben és éppen operálják. Megígértem neki, hogy semmi baj nem lesz mert a műtét előtt sírt és nagyon félt. Be akartam vele menni, de csak az altatásig maradhattam bent utána ki küldtek, a fejemet támasztottam és vártam, hogy történjen valami. Az eső cseppek kopogtattak az ablakon és a hideg szellő megcsapott ahogy az egyik ügyeletes nővér kinyitotta az ablakot, hogy szellőzzön a helyiség. Mikor a műtő ajtaja csapódott az orvosra néztem és a szívem dörömbölt a mellkasomban ahogy véres volt a keze teljesen, kiabált az egyik nővérnek, hogy hozzanak vért. Azonnal felpattantam de az orvos felém jött.
-Kérem maradjon, ne aggódjon. Csak sok vért vesztett, gondok léptek fel a műtét során.-Mondta Dr. Grey amitől majd nem elájultam.
-M..mi?-Néztem émelyegve.
-Mr.Styles, kérem üljön le. Mindent megteszünk, hogy megmentsük a menyasszonyát!
-De..
-Üljön le és maradjon itt, nyugodjon meg!
Emelte fel a hangját kissé mire leültem, mire megkérdezhettem volna, hogy mi történt az orvos már bent volt a műtőben újra. Eltelt már egy óra és Hope még mindig bent van, a harmadik pohár kávémat iszom az automatából, szörnyen érzem magam és szédülök. A fáradság miatt lehet, de nem érdekel, addig nem fogok aludni még a menyasszonyomat ki nem hozzák a műtőből. Az ablaknak támasztottam a fejem és úgy néztem ki a sötét utcára, az eső szakadt és egy lélek sem volt még az utcán sem. 3:44 az idő és Hope még mindig a műtőben van, fél 3 körül vitték be és még csak egy csókot sem adhattam neki amitől megnyugodott volna, miért nem velem történt ez? Miért pont vele kellett megtörténnie? Annyira átvenném tőle a fájdalmat, mindent amit eddig átélt illetve azt is amit én okoztam neki. Talán most gondolkozok el mélyebben azokon a dolgokon amiket tettem vele és mondtam neki, az ő helyében már kidobtam volna magamat. Igyekeztem helyre tenni a dolgokat mindig és innentől kezdve végkép úgy bánok vele majd mint egy hercegnővel. Meg kell becsülnöm őt mert talán ez egy égi jel volt, hogy becsüljem meg vagy elveszítem őt. Rossz bele gondolni és a szívem is elszorul, ha belegondolok, hogy elveszíthetem őt. Talán önzőség de örökre magamnak akarom őt és azt akarom, hogy velem öregedjen meg. 

* Hope szemszöge *

Éles fejfájásra keltem, pislogva nyitottam ki a szemeimet lassan, a göndör hercegem az ágyam melletti székben aludt szuszogva. Nem bírtam beszélni és a szemeim is nehezek voltak így ismét lecsukódtak, Harry a kezemet fogta amit összekulcsolt saját ujjaival. A másik oldalamon anya ült és olvasott, mikor felnézett eltette a könyvet és rám nézett.
-Hope, drágám! Szólok egy orvosnak!-Állt fel anya hirtelen, Harry is felkelt.
-Bébi! Istenem, de jó, hogy felébredtél!
Harry a szemembe nézett, szemei vörösek voltak az alváshiánytól és azt hiszem sírhatott is. Anyám egy orvossal a háta mögött lépett be aki megvizsgált majd elmondott pár dolgot, Harry végig a kezem simogatta még hallgattam, hogy mi volt a műtéten.
-Hope, jobban érzed magad?-Nézett rám Dr. Grey.
-Igen, azt hiszem.-Mondtam halkan majd elmosolyodtam halványan.
-Pihenned kell sokat és még bent kell lenned egy hétig megfigyelésen!
-Rendben.-Mondtam hálásan az orvosnak aki Harry-re pillantott.
-Magának is pihennie kéne.-Sóhajtott Dr. Grey.
-Megvagyok, a menyasszonyommal foglalkozzon, kérem.-Ásított Harry majd laposakat pislogott.
-Harry menj haza aludni!-Jött be Zayn az ajtón.-Majd én vigyázok Hope-ra!
-Zayn!-Mosolyogtam rá, a kezében egy szatyor volt.
-Nagyon hálás vagyok Zayn.-Mosolygott Harry és átölelte őt.
-Haza viszlek, Harry!-Mondta anyám majd Harry egy csókkal köszönt tőlem amit viszonoztam majd távozott anyával együtt.

-Szóval, lehet válunk.Sóhajtott Zayn miközben elmesélte, hogy Perrie-vel nagyon csúnyán összevesztek.
-1 éve vagytok házasok és már váltok is.-Nevettem halkan és a tévét néztem.-De min vesztetek ennyire össze?
-Hát...Van egy srác, azt hiszem Perrie lefeküdt vele.-Mondta halkan Zayn mire felé kaptam a fejemet.
-Mi? Ez..komoly? Mármint tuti? Láttad vagy mi?-Néztem Zayn-t, fejét lehajtotta.
-Rájuk nyitottam, de azonnal szét ugrottak. Volt rajtuk ruha is, de gondolom, ha tovább maradok akkor már nem lett volna.-Sóhajtott nagyot és hátra dőlt a székben.
-Alig tudom elhinni ezt Perrie-ről.-Mondtam csalódottan.
-Én se akartam elhinni egy ideig.-Sütötte le szemeit és megfogta a kezemet.
-Lehet, hogy túl kéne lépned Perrie-n.-Néztem őt ahogy halkan szipog.-Zayn, szedd össze magad. Ha te is sírsz én is.-Nevettem halkan.
-Én..nem voltam túl őszinte veled, Hope.-Mondta halkan és rám nézett.
-Hogy érted ezt?-Vontam fel a szemöldökömet és elhúztam a kezemet az övétől.
-El kell mondanom neked valamit.-Motyogta és kifújt az orrát majd mély levegőt vett.
-Mond már!-Néztem rá nagy szemekkel.
-Hope..Kérlek ne utálj engem ezért.-Nézett a szemembe.
-Zayn, sosem utálnálak, a legjobb barátom vagy! Na bökd ki mi bajod van.-Mosolyogtam rá bátorítóan.
-Hope, te vagy az egyetlen akinek még nem mondtam el.-Mondta halkan.-Elhagyom a bandát, teljesen. Már nem akarok énekelni, vagy is így nem. Magamat akarom adni és a fiúkkal már beszéltem. Csak gondoltam neked is elmondom.-Fogta meg a kezemet.-Van egy lány aki miatt nem maradhatok..
-Oh..-Hunytam le szemeim egy pillanatra.-Szóval elhagyod a barátaidat egy lány miatt?-Rántottam ki a kezem az övéből, légzésem szaporább lett.
-Hope.-Sóhajtott nagyot.
-Nem, Zayn! Ezt..ezt nem teheted meg velünk, hogy ennyi év után lelépsz egy lánnyal hátra hagyva mindent és mindenkit.-Mondtam könnyeimmel küszködve.
-Hope, kérlek értsd meg.-Nézett rám és fel állt.
-Nem, ezt sosem fogom megérteni. Miért nem az a lány jön ide hozzád?-Motyogtam az ablakon kifele bámulva.
-Hope te is megtennéd Harry-ért.
-Én rábeszélném őt, hogy ne keljen elhagynom a barátaimat de menj csak Zayn, hagyj itt mindent egy lány miatt.-Könnyeim potyogtak.-Csalódtam benned.
-Hope, muszáj elmennem tőled.-Fújtatott Zayn mikor kezdtem felhúzni őt.
-Mégis mié...-Mondtam volna végig de keze közé fogta az arcomat és ajkait az enyémnek nyomta.
-Ezért, Hope. Mert rohadtul szeretlek, te vagy az a lány.-Suttogta ajkaimra majd eltávolodott.-Ne haragudj rám, és remélem megbocsájtasz nekem ezért. Sosem állnék közéd és Harry közé, el kell mennem a közeledből. Sajnálom, Hope.
Mondta Zayn majd sietősen felvette a kabátját és az ajtó felé ment, az ajtó csapódott ahogy Zayn behúzta maga mögött és eltűnt. Csak bámultam magam elé és próbáltam felfogni a történtetek, Zayn szerelmes volt belém? Vagy az? Vagy most mi van?
Most már minden össze állt, Zayn sokat volt a közelemben és én végig azt hittem, hogy legjobb barátok vagyunk de Zayn mindig is többet érzett irántam, néha furcsa dolgokat csinált amikből ezt megállapítottam de aztán belegondoltam, hogy ott van neki Perrie és ezért el hessegettem a gondolataimat és inkább úgy gondoltam, hogy csak én hiszem ezt. Nem akartam, hogy Zayn elmenjen és soha többet ne lássam de úgy érzem, hogy ezt amit tett az előbb ez volt a búcsú, hogy soha többet nem látom őt. Zayn biztosan nem mondja ezt el senkinek és én sem fogom, ez köztünk marad örökre és remélem, hogy egyszer még találkozhatok vele. Fura lesz nélküle minden, a rajzai nélkül, csodás rajzokat készített és még egy tortára is képes volt csodákat festeni és arcokat. Hiányozni fog a magas hangja, imádtam mikor nevetett. Zayn nevetése különleges és irtó vicces, ha ő röhögni kezd te bepisilsz a nevetéstől. Halk zokogásba kezdtem, ahogy rájöttem, hogy éppen most sétált ki az életemből a legjobb barátom és valószínű, hogy nem fogom már átölelni őt soha többet. Ő döntött így, ő akarta, hogy így legyen. Ő akart ellökni magától és ő akarta, hogy kiszakadjak az életéből. Tudom, hogy nehéz volt neki de így szerintem még rosszabb lesz neki, hogy soha többet nem fog rám nézni. Kicsit rosszul esett, hogy elmenekült előlem és az érzései iránt is, sosem jöttem volna vele össze mert Harry-é a szívem, de barátok lehettünk volna. Áh, mindegy is, Zayn már döntött. Elment és nem akar látni engem, inkább alszom mert rám férne ezek után az alvás úgy érzem.

* Zayn szemszöge *

Szipogva gyújtottam rá remegő kézzel ahogy elhagytam a kórházat, muszáj volt ezt megtennem Hope érdekében. Nem akarom, hogy bármi történjen vele és Harry-vel, ők csodálatosak együtt és összeillenek és szeretik egymást. Bradford-ba megyek, a kocsimba már bent voltak a bőröndjeim és már csak oda kellett érjek, hiányozni fognak a srácok és Hope is de majd túl élem valahogy a hiányukat. Új életet fogok kezdeni és saját karriert, talán évek múlva, ha elmúlik amit érzek iránta visszamegyek a srácokhoz. De addig el kell tűnnöm és felejtenem kell, el kell felejtenem a lányt, akibe oly rég óta vagyok bele esve. Tudom, hogy rossz érzés most neki és azt hiszi minden miatta van, de inkább miattam. Nem szabadott volna hagynom, hogy elszabaduljanak az érzéseim iránta, én voltam a barom és nem Hope a hibás. Én voltam hülye amiért esélyt adtam az agyamnak és szívemnek is mikor Hope és Harry szakítottak, akkor Hope velem volt és voltak pillanatok mikor úgy éreztem ő is vonzódik hozzám. De csak egy ölelésre vágyott ami megnyugtatja őt, az én ölelésemre. A legjobb barátja ölelésére, csak, hogy nekem ő nem a legjobb barátom volt. De mindegy is, beletörődök a sorsomba és szét rúgom Harry seggét, ha megbántja őt. Remélem Hope egyszer majd megbocsájt.

/ nooooos, ha tetszett ez a rész is kommenteljetek :) iratkozzatok fel és olvassátok a további részeket is. ❤❤❤ /